 
Azok a budapestiek, akiket, ha tehetem, kerülök. Kelemen Attila Ármin, www.transindex.ro, 2005. augusztus 9.
Az érintettek: TV2 PR, Transindex és középen, teljesen vétlenül a HTMH.
A TV2 magyarországi kereskedelmi adó Megasztár néven egyféle
tehetségkutató show-t szervez, fordulók fordulót követnek és a közönség
emelt díjas SMS-ek küldésével foglalhat állást arról, kivel
rokonszenvez. Ezek az SMS-ek persze "elég fontosak" a produkció
pénzügyi sikerét tekintve.
Az új Megasztáros alapötlet az,
hogy ne fosszák már meg az erdélyieket sem az SMS-küldés örömeitől, nem
beszélve a nagy számú Magyarországon élő erdélyiről, akiknél, ha
erdélyi versenyzőt is szerepelni látnak, bizonyára megdobban a szív és
kattan a telefon send gombja, annak rendje szerint. Meg nem lehet rossz
egy kis SMS-párbajt kiváltani, úgy ahogy annak idején az Igenek és a
Nemek szenvedélyes belharca is zajlott.
Ennek ellenére, úgy
gondoltuk, egy színes hírt megér a Transindexen, hogy itthonról is
lehet majd szavazni a Megasztár versenyzőkre, akik között ezúttal
Erdélyiek is lehetnek. Később kaptunk erről egy nagyon is reklámízű
sajtóanyagot, és finoman szólva nem voltunk hajlandók beszopni azt az
ízetlen zselatint, hogy Erdély így meg úgy.
Miért nem
szoptuk be? Mert a magyarországi showbiz logikáját nem túl nehéz
átlátni. Amikor Erdély bekerül a képbe, úgy van kikommunikálva, mint
valami misztikus egymásrátalálás, ami mégiscsak ízléstelen.
Ha az lenne a duma, hogy le akarunk venni rólatok egy kis pénzt, vagy
belekevertünk titeket, és pályáztunk egy jó nagyot, mit szóltok, hogy
lopjuk ki a pénzt az egészből, ez így teccik is, mindent bele! De ha az
argumentációba érzelmi elemek is belekavarodnak, és főleg az a
gondolat, hogy a mi javunkra van az egész, akkor a játék álszent és
megérett arra, hogy a Transindex fröcsköljön rá egy kis savat. No ezt
történik most.
Mert precedensekben nincs hiány: ott van a
kategórianyertes nagyváradi tavasz színei – hatalmas pénzért hatalmas
stupid giccs, vagy a másik, a rádiókabaré kolozsvári fellépése, korrekt
kis költségvetés, hatalmas önünneplés, iszonyatos középszer. Az István
a király hatalmas playback-blöff volt, az Omega dolgot az
RMDSZ-túladagolás tette hiteltelenné, és úgy tűnik, az Illés sem ússza
meg politikai bemártás nélkül.
De vissza az TV2-s
Megasztárhoz. Néhány nappal a hír közzététele után egy pr-os hölgy egy
mailben arra kér, tegyük közzé megint az információt. Mit mondjak, az
információt nem tartottam annyira közérdekűnek, és a nyomulás formája
sem volt túl rokonszenves.
Visszaírtam neki,
rekláminformáció formájában tehetjük közzé, egy 100-150 dolláros kisebb
kampány relatív jó vizualizáltságot jelenthet. Nem tartottam fair-nek,
hogy egy TV2-s produkciótól ugyanannyi pénzt kérünk, mint a csóró hazai
civilektől, de díjszabásunkban nem teszünk különbséget magyarországi és
itthoni között. Erre a pr-os (sic!), hangsúlyozom, miután már megjelent
nálunk egy hír, a következő válaszlevélben részesít:
Kedves Attila!
Ez egy sajtóközlemény, nincs köze a reklámhoz, mindenhol megjelent gond nélkül.
Amennyiben Önök mégis reklámként könyvelik el, úgy eltekintünk a
megjelenéstől (augusztus 15-e a jelentkezés határideje, nincs
szükségünk egy hónapra).
Sajnáljuk, ha a Transindex nem tartja fontosnak a határon túli magyar
tehetségek felfedezését és jelentkezésének biztosítását, valamint
felkarolását.
Levelüket továbbítom X.Y. úrnak a HTMH xy-jának [a nevét inkább nem
jelentetjük meg, gondolom az érintettnek is jobb így – a szerk.], aki
Önöket ajánlotta.
Munkájukhoz további sok sikert kívánva!
Üdvözlettel:
[aláírás]
Kegyeleti-provokatív megfontolásokból szerzőjének felajánlottam, hogy
egy rövid bocsánatkérésért cserébe nem teszem közzé a válaszát. A
neveket most nem közlöm, mert meggyőződésem, hogy a személyek
behelyettesíthetők, a történet leletező ereje pedig nem csorbul, és
amúgy sem személyes leszámolásról van szó, hanem egy általános jelenség
egyik nagyon plasztikus leletének bemutatásáról.
Szóval
elküldtem a pr-os hölgynek korábbi beszámolónk linkjét, és
nehezményeztem, hogy feljelent minket a HTMH-nál. (Bárkinél mocskolt
volna be, nehezményeztem volna.) A képet csak színezi, hogy ezt
követően a főnöke nevében jött az elrettentő válasz. Ez a jó kis levél
sokat nem tesz ugyan hozzá a viszony hangulatához, viszont elmélyíti
azt.
Egyebek mellett elmagyarázza, hogy ő nem akarja
megspórolni a reklámköltséget, hiszen magán a TV2-n futó reklám is
pénzbe kerül, és azt is elmondja, de ezt inkább beidézem. "Birtokunkban
van az a levél, amelyben Ön – törvénytelenül – 100-150 dollárt követel
sajtóközleményünk megjelentetéséért, amely zsarolás kultúrállamban,
kultúrsajtóban nem szokás."
A HTMH-nál feljelentő kecses jellemhibája és az, ahogy főnöke
beburkolózott saját méltóságába, nagyon megérintett. Mit mondjak,
összeszartam magam attól, hogy birtokukban van a levelem, amiben
törvénytelenséget követek el, és inkább fejet hajtok az előtt, hogy a
kultúra azt jelenti, hogy több alkalommal is ingyen közlünk
reklámhirdetéseket a kereskedelmi csatornáknak, akiknek épp elég
költségvetési terhet jelent az, hogy saját csatornájukon hirdessék
saját műsoraikat.
A pr-os hölgy azt mondja: "Sajnáljuk,
ha a Transindex nem tartja fontosnak a határon túli magyar tehetségek
felfedezését és jelentkezésének biztosítását, valamint felkarolását."
Ezt jól megkaptuk, nézhetjük magunkat, kellett nekünk nyüzsögni,
helyszíneket szervezni, hónapokig úton lenni. Aztán valaki
Magyarországról elmondja a frankót, és ez tényleg funny. De ami a
biztosítékot kiverte, nem is ez a kis pitiánerség, hanem a HTMH-s
feljelentés. "Levelüket továbbítom X.Y. úrnak, a HTMH xy-jának, aki Önöket ajánlotta." Lefordítom, mit is jelent ez a rész:
Pénzt kértek, ti odúlakó parasztok, azért hogy reklámozzatok minket?
No, nem baj, most jól bemártalak titeket a HTMH-nál, aztán nektek
annyi, ti potyaleső orángutánok! Feltesz titeket a magyar kormány a
fekete listára, és aztán megtanuljátok, mivel is tartoztok nekünk,
hálátlan, surmó külmagyarok, amik vagytok! Csináljuk itt nektek a
kultúrát, hogy ti is tanuljatok valami szépet, és ez a hála? No nem
baj, értesítem HTMH-t aztán majd könyöröghettek a Dunakavics és
Amo-szappan segélyért, mert faszt kaptok bármit is!
Persze
sarkítok. Tényleg sarkítok? Viszont a HTMH-s kollegáktól elnézést
kérek, hogy alibinek használtam őket, esetleg, ha van egy gyűjteményük
azoknak a belmagyaroknak az e-mailjeiből, akik csak tudományos
ismeretterjesztő filmekből tudnak a határon túliakról, arra bíztatom
őket, tartsák meg, később jó lehet még valamire.
Persze a
szemléltetett helyzet önmagában lényegtelen, és nem foglalkoztam volna
vele, ha nem írna le nagyon szemléletesen egy szerintem általános
jelenséget. Kelemen Attila Ármin Lelet. Azok a budapestiek, akiket, ha tehetem, kerülök, www.transindex.ro, 2005. augusztus 9.
|
